Szeretettel invitálunk minden érdeklődőt egy laza keceli, tavasz eleji testmozgásra, futásra. A rendezvény célja, hogy a „téli álom” után egy kicsit mozogjunk, mindenféle eredménykényszer vagy verseny nélkül.
Az eseményen 3 különböző táv közül választhatnak a lelkes sportbarátok:
- 3 km (visszafordítóval)
- 6,2 km (1 teljes kör)
- 12,4 km (2 teljes kör)
A rendezvény ingyenes, de a résztvevőktől szívesen vesszük a süti felajánlásokat a rajtban, melyeket közösen elfogyasztunk a célba érkezés utánJ
Ásványvíz, szőlőcukor, zsíros kenyér, illetve remélhetőleg sok süti a rajt/célban lesz, akinek pedig további igénye lenne, az a helyszínen, a Motoros Kocsmában természetesen megveheti.
Minden résztvevő (távtól és időeredménytől függetlenül) díjazásban részesül!
Időmérés: Akinek számít, az kérjük mérje magának a futását!
Az útvonal jelölve és biztosítva lesz a rendezvény ideje alatt.
Rajt/Cél: Motoros Kocsma Kecel (Viola utca 8)
Tervezett útvonal : Motoros Kocsma – Kecel Játszótér – Rákóczi utca – Pintér Művek – Kecel-Kalocsa vasúti sín – Lovas Büfé – Pintér Művek – Motoros Kocsma
Mivel a futás végén díj is jár a résztvevőknek, valamint, hogy mi szervezők is tudjuk mennyi résztvevőre készüljünk, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött, de a választott távot elég lesz majd a rajtban megadnotok.
Jelentkezés a honlapunkon keresztül az űrlap kitöltésével: https://kofitt.hu/jelentkezes/
Az űrlapnál a név+x fő is elfogadott (Az „autóval utazom” rész, értelemszerűen ennél a programnál nem releváns.)
Várunk minden fiatalt, fiatalabbat és legfiatalabbat egy jó hangulatú délelőttre!
Infó: 0670/387-0522