Az ébredező Őrség és a Kőszegi hegység

Túrázásra és egy kis kulturális kikapcsolódásra is vágysz? Az Őrség és a Kőszegi hegység változatos vidékén mindkettőre lesz lehetőséged. Március közepére reméljük megérkezik az igazi tavasz és egy jó hangulatú, nem túl megerőltető de annál szebb programmal várjuk az érdeklődőket! Őriszentpéter vagy Kőszeg utcáin és környékén járva az ember néha úgy érzi mintha már nem is Magyarországon sétálna, Ausztria közelsége erősen érezhető a környéken. Túránk során felfedezzük a régió legszebb ösvényeit. Akinek pedig esetleg a túrák után borozgatni támadna kedve, a Cáki műemlék pincesoron arra is nyílik majd lehetőség 🙂

 

 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

 

 

 

 

 

“Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység.  Látnivalókban, természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális gazdag tájegysége hazánknak. Vas megye délnyugati szegletében találjuk meg e tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek, akik a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Innen a táj neve: Őrség.” (forrás: http://www.orseg.hu/)

“Az Alpok legkeletibb vonulatának ölelésében vár türelmesen, hogy rátalálj, és időutazásra hívjon macskaköves utcáin. Harangok mesélnek régmúlt korokról, és fák regélnek a madarakról. Féltve őrzi kincseit évezredek óta, de kapui nyitva állnak. A gyógyító szubalpin klíma, a környék történelmi múltja, a város nyugalmat árasztó hangulata, az egyre bővülő kulturális programok, a színvonalas vendéglátás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ide látogatóknak kellemes időtöltést jelentsen e vidék. A túrázni vágyóknak számtalan lehetőség kínálkozik a minden évszakban változatos színekben pompázó hegységben. Természeti örökségét megőrizendő 1980-ban létrehozták a Kőszegi Tájvédelmi Körzetet, amely 4300 hektáron terül el (ebből 550 ha fokozottan védett), és Kőszeget, valamint Kőszeg-hegyalja öt kis települését, Cákot, Bozsokot, Velemet, Kőszegszerdahelyet és Kőszegdoroszlót foglalja magában. Itt, Magyarország nyugati határszélén található a Dunántúl legmagasabb pontja, a 883 m magas Írott-kő…” (forrás: http://www.orseginemzetipark.hu/)

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

 

 

 

 

 

Időpont: 2018.03.15-03.18  (4 nap / 3 éj)

Program tervezet:

1. nap:  Őriszentpéter – Ispánk – Lugos patak völgye – Kondorfa – Szalafő – Őriszentpéter
Táv: 25 km

2. nap: Szertúra Őriszentpéteren – utazás Kőszegre – Jurisics vár

Táv: 8 km

3. nap: Cák-Kőfejtő-Meszes völgy-Steinbach kő-Óház tető (kilátó)- (Hétvezér forrás)-Irány hegy-Cáki műemlék pincesor  (borkóstolási lehetőséggel:-))

Táv: 14km, 500m szintemelkedés

4. nap: Velem-Vöröskereszt-Kopasz Kendig-Kendig-Hármashatár hegy-Írott kő (kilátó)-Hosszú völgy-Velem – utazás haza

Táv: 16km, 750m szintemelkedés (akiben esetleg még túlteng az energia azzal egy 3 km-es 200m szintemelkedéssel járó túra során meglátogatjuk a Velem határában álló Szent Vid kápolnát)

(A programot a túravezetők az időjárástól, illetve a csapat erőnlététől függően saját belátásuk szerint módosíthatják!)

Utazás: egyénileg (az autókat segítünk összeszervezni)

Részvételi díj: 12.500 Ft/fő (14 éves kor alatt 50% kedvezmény)

amely nem tartalmazza a szállás (kb. 3500Ft/fő/éj), ellátás, útiköltség, esetleges belépők, borkóstoló költségét, valamint a túravezetők utazási költségét!

Teljes költség:~35.000-40.000 Ft/fő

Túravezető: Mátrai Zoltán

Minimális létszám: 5 fő

Információ: +3630/294-7256

 

Jelentkezés

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA